Tavaly, mikor először jöttem a táborba, nagyon féltem, hogy milyen lesz, mert azokban a táborokban, amelyekben korábban jártam, minden gyerek sokkal fiatalabb volt nálam, a tanárok meg kis jóindulattal is túlkorosak. De itt van fiatalabb és idősebb gyerek - mint én – és a tanárok is közelebb állnak hozzánk korban.

Mégis eleinte rossznak tűnt, mert mindenki ismert mindenkit, én viszont csak a nővéremet, meg a barátnőmet. Ennek ellenére a gyerekek és a tanárok is közvetlenek voltak egymással.

Az első napokban még furcsának hatott letegezni a tanárokat, de hamar megszoktam, ugyanis a jó programok és a felettébb kedvesek tanároknak köszönhetően minden nehéz pillanatot könnyebben veszünk.

Finomak az ételek, és tiszta rendezett a környezet. A csapattársaimmal az első perctől könnyű volt ismerkedni - például evés közben - (mivel a hangárban nincs névre szóló hely, nap mint nap alkalmi asztaltársaságok alakulnak). Kifejezetten tetszett a büfé fizetési megoldása, vagyis a kártyás rendszer (lehet, hogy mi mind csak vonalkódok vagyunk a büfések szemében? - Trück).

Minden nap volt miért felébredni, abban a reményben, hogy hátha találkozok az újonnan szerzett barátaimmal. Annyira jó barátságok születtek itt, és úgy megszoktam ezt a helyet az embereket, hogy nélkülük már nem is nyár a nyár. Olyan jól éreztem magam a tavalyi táborban, hogy szinte már fájt a hazaút.

Alig vártam, hogy idén újra eljöhessek. Eleinte sokat beszéltem a számítógépen a barátaimmal, de egy idő után már nem voltak közös témáink. Mivel mindenki máshol lakik ezért más élete is van, így teljesen más körökben mozog, és nem tűnik érdekesnek ha elmeséli valaki másnak.

De mikor már regisztrálni kellett a táborba gyorsan minden régi ismerősömet meg kérdeztem, hogy jön-e, de senki nem arra jelentkezett amire én. Úgyhogy úgy gondoltam teljesen új barátokat kell majd keresnem, de itt a PT-ben találkoztam pár régi jó pajtással is. Tudom, ha vége az idei tábornak, ugyanezt fogom érezni, ezért jövőre is visszajövök.

Fónai Anna 

Korán kelni és korán feküdni? Ugyan, ki akar? Az élet tényleg csak 10 óra után indul be. A legtöbben imádnak aludni. Miért? Jó érzés csak úgy elterülni az ágyon, és csak úgy létezni, vagy pedig csak érezni a kényelmet. Iskolaidőben a ,,korai” lefekvés és kelés, szünetben meg pont az ellentéte.

Egyszer elvégeztek egy tesztet, amelyben felmérték az emberek koncentrációs képességét. Öt egyetemista lány volt a ,,kísérleti” alany. Először egy autós videójátékot játszottak, ahol figyelembe vették az eredményüket, hogy összehasonlítsák az alvás utánival (ekkor még körülbelül mindenki ugyanúgy teljesített). Mindegyikőjük különböző időpontban feküdt le aludni, de ugyanakkor keltek fel. Az egyik 10 órát, a másik 8 órát, a harmadik 6 órát, a következő mindig két órával kevesebbet alhatott, mint az előtte lévő. Majd még egyszer elvégezték a tesztet. Az sikerek arányosan csökkentek, az alapján, hogy mennyit aludtak. Tehát minél többet pihen egy ember, annál jobban magasabb a teljesítőképessége.

Sokan büszkék rá, hogy milyen későn feküdtek le. Ez oké, csakhogy a napi nyolc óra pihenésnek meg kell lennie ahhoz, hogy szellemi képességeink teljes birtokában lehessünk.

Egyébként (ezt saját tapasztalatból mondom), észrevettem, hogy aki korán megy aludni (amikor még csak épphogy sötét van) és utána amint felkel a nap, felébred, az sokkal pozitívabban áll az élethez, mint az aki éjfélkor megy aludni, majd másnap délben kel. Világosság, a csodatevő! Ezzel azt szeretném kifejezni, hogy ilyen pici dolgok is változtathatnak az életminőségünkön.

Minden egyes kis részlet fontos az életünkben, mert lehet hogy a későbbiekben meghatározó eseménynek számít majd. Tehát minek napi tizennégy órákat aludni, ha ki tudjuk pihenni magunkat nyolc alatt is? Ráadásul egy csomó időt elvesz az életünkből, hiszen amíg alszunk, semmi produktívat nem csinálunk. Ha fáradt vagy, úgyis észreveszed magadon, és majd akkor alszol. Addig fölösleges elpazarolni az időt, töltsük inkább a napi teendőink elvégzésével.

 Egri Sári