Tavaly, mikor először jöttem a táborba, nagyon féltem, hogy milyen lesz, mert azokban a táborokban, amelyekben korábban jártam, minden gyerek sokkal fiatalabb volt nálam, a tanárok meg kis jóindulattal is túlkorosak. De itt van fiatalabb és idősebb gyerek - mint én – és a tanárok is közelebb állnak hozzánk korban.
Mégis eleinte rossznak tűnt, mert mindenki ismert mindenkit, én viszont csak a nővéremet, meg a barátnőmet. Ennek ellenére a gyerekek és a tanárok is közvetlenek voltak egymással.
Az első napokban még furcsának hatott letegezni a tanárokat, de hamar megszoktam, ugyanis a jó programok és a felettébb kedvesek tanároknak köszönhetően minden nehéz pillanatot könnyebben veszünk.
Finomak az ételek, és tiszta rendezett a környezet. A csapattársaimmal az első perctől könnyű volt ismerkedni - például evés közben - (mivel a hangárban nincs névre szóló hely, nap mint nap alkalmi asztaltársaságok alakulnak). Kifejezetten tetszett a büfé fizetési megoldása, vagyis a kártyás rendszer (lehet, hogy mi mind csak vonalkódok vagyunk a büfések szemében? - Trück).
Minden nap volt miért felébredni, abban a reményben, hogy hátha találkozok az újonnan szerzett barátaimmal. Annyira jó barátságok születtek itt, és úgy megszoktam ezt a helyet az embereket, hogy nélkülük már nem is nyár a nyár. Olyan jól éreztem magam a tavalyi táborban, hogy szinte már fájt a hazaút.
Alig vártam, hogy idén újra eljöhessek. Eleinte sokat beszéltem a számítógépen a barátaimmal, de egy idő után már nem voltak közös témáink. Mivel mindenki máshol lakik ezért más élete is van, így teljesen más körökben mozog, és nem tűnik érdekesnek ha elmeséli valaki másnak.
De mikor már regisztrálni kellett a táborba gyorsan minden régi ismerősömet meg kérdeztem, hogy jön-e, de senki nem arra jelentkezett amire én. Úgyhogy úgy gondoltam teljesen új barátokat kell majd keresnem, de itt a PT-ben találkoztam pár régi jó pajtással is. Tudom, ha vége az idei tábornak, ugyanezt fogom érezni, ezért jövőre is visszajövök.
Fónai Anna
