A PEOPLE TEAM olyan, mint egy puzzle. Egy óriási, több ezer darabos kirakós. Ahhoz, hogy összeálljon, rengeteg apró részletet kell kidolgozni. Nem csak a vezetőknek, mókusoknak és tanároknak, hanem nekünk is.
Együtt kell működnünk, mert csak így lehet befejezni a játékot. Sok táborozó próbálkozik, de a kirakós igazi részévé – szerintem – csak az válhat, aki többször is átélte ezt az élményt. Ugyan én még csak másodszorra vagyok itt, de tudom, hogy az eddigi idő sokszorosát szeretném a táborban tölteni. Most diákként, később médiamókusként, vagy esetleg tanárként. De mindenképpen a TEAM tagja maradok.
Hogy miért kötődöm ennyire ehhez a helyhez?
Tavaly kerültem ide először, és hamar belevetettem magam az újságírás-és szerkesztés rejtelmeibe. Annyira felkeltették az érdeklődésemet a média iránt, hogy a tábor hatására jelentkeztem tömegkommunikáció tagozatra a gimnáziumba. Előtte nem voltak komoly továbbtanulási terveim, de azóta tudom, mivel szeretnék foglalkozni.
A másik ok a társaság és a hangulat. Az aggodalmaskodó szülőkre rémisztően hathat, hogy a gyermeküket belevessék egy több száz fős ismeretlen közösség közepébe.
Bevallom, először én is furcsállóan gondoltam a dologra. Vajon megtalálom a nekem való embereket? Mi lesz, ha nem? De rájöttem: itt nincs olyan, hogy nem! Hiszen vannak fiúk, lányok, kicsik, nagyok, újságírók, sportolók, stb. Aki itt egyedül marad, az csakis önmagára vethet.
Gondoljatok csak bele: egy osztálykiránduláson nem barátkoztok új társasággal, mivel ott van a barátaitok nagy része. De ha bedobnak egy ismeretlen közösségbe, rá vagytok szorulva, hogy ismerkedjetek. Az új emberekkel való kapcsolatteremtésből egyértelműen következik, hogy új tapasztalatokat szereztek, még többet tanultok.
Egy biztos: ha meghallom ezt a két szót, hihetetlen érzés járja át a testem. Megmagyarázhatatlan jelenség, melynek okait csak találgathatjuk. Nem véletlen, hogy több száz gyerek követi nyomon a visszaszámlálást az interneten a tábor kezdetéig. Lehet, hogy a csapatszellem teszi, lehet, hogy csak visszavágyunk Kecskemétre.
Itt teljesen kikapcsolhatunk, és rövid időre kiléphetünk a mindennapjainkból. Ez egy külön kis elszigetelt világ. Nem tudom, hogy Ti is így éreztek-e, de én amikor nyaranta visszaérek ide, úgy érzem, mintha hazajöttem volna.
Fónai Anna & Veres Dia
