Egri Sára
Mi már szinte az utolsó pillanatban vagyunk – interjú Kukorelly Endrével
Nincs főnöke, azt csinál, amit akar, jól érzi magát – és mindebből még meg is tud élni. Kukorelly Endre író a kezdetekről, az írásról, a műfajokról és arról, hogy van-e benne még manapság is szemérmesség.
KN: Sokan nem merik felvállalni, hogy szoktak írni verseket vagy történeteket. Ön szerint ez miért van?
KE: Ez teljesen normális ebben a korban. Amikor én elkezdtem írni, akkor én is nagyon szégyenlős voltam, még anyukám elől is dugdostam a műveimet. Egyszerűen az emberekben benne van egy bizonyos szemérmesség, hiszen ezáltal teljesen megmutatkozik az igazi énünk. Minél őszintébben fogalmazol, annál inkább kiteszed magad mások tekintetének. Mindenki szereti magát eltakarni, az írás pedig kitakar. De egy idő után, aki úgy dönt, hogy ezzel akar foglalkozni, az átfordul és elkezd szembenézni ezzel az álmával. Ezáltal vállalja a publikum reakcióját. Manapság is van bennem még néha egy kis szemérmeség, de én is hasonlóképpen indultam el. Azért ebbe az irányba, mert így jól érzem magam, és ha még meg is tud belőle élni az ember, akkor az dupla öröm.
KN: Mit gondol a kezdésről és annak fontosságáról?
KE: Nagyon fontosnak tartom, mert ha túl sok rossz kritika éri az embert, akkor elmehet tőle a kedve. Velem is így volt eleinte. Öt évre abba is hagytam, de aztán rájöttem, hogy ez engem annyira érdekel, hogy mégis ezzel szeretnék foglalkozni.
KN: Mennyire lehet fontos mások véleménye?
KE: Nagyon sokat számít, de sosem szabad megsértődni rajta. Mindenből meg kell próbálni tanulni. Mindig a saját elképzelésed alapján kell megfogalmazni az ötleted.
KN: Mik a kedvenc műfajai?
KE: Szerintem a műfaji kérdések másodrangúak. Az mindegy, hogy valaki verset vagy prózát ír. Én mindkettőt kedvelem, de van, amikor színdarabokat, kritikát vagy esszét írok, tulajdonképpen mindennek meg van a jó oldala.
KN: Mivel foglalkozik mindemellett?
KE: A parlamentben képviselő vagyok másfél éve. Ez nagyon sok időmet elveszi. Emellett tanítok is. Nagyon jó ilyen fiatalokat oktatni, mert ti még nem vagytok bezárkózva, mint a felnőttek, és nyitottak vagytok mindenre. De ezt is időben kell elkezdeni, mert ti is már szinte utolsó pillanatban vagytok.
KN: Ön mikor kezdte el?
KE: 15 évesen elolvastam a Bűn és bűnhődés című regényt, és olyan hatással volt rám – annak ellenére, hogy nem teljesen értettem, miről szól -, hogy rájöttem, ezzel akarok foglakozni.
Mindent félretettem, és csak az irodalommal foglalkoztam.
Teljesen megváltozott az életem. Sokan azt hiszik, nem lehet belőle megélni, de ha elég lelkes és kitartó vagy, akkor mindent el tudsz érni.
KN: Milyen érzés manapság írónak lenni?
KE: Hát te mit gondolsz?
KN: Azt, hogy nagyon jó lehet azt csinálni, amit igazán szeret.
KE: Pontosan így is van. Teljesen meg vagyok elégedve az éltemmel. Azt csinálok, amit akarok, senki sem szól bele, nincs főnököm, a magam ura vagyok és meg is tudok belől élni. Az az ember, aki jól dönt, amikor arra kerül a sor, az rákerül egy olyan sínre, ami jó irányba viszi, és boldog lehet. De ha nem dönt jól a kellő pillanatban, akkor minden rosszul sül el.
