Jelenség
Írta: Viva
Műfaj: Társadalomkritika
Azért írom ezt a cikket, mert vicces, ráadásul megmutathatom a „Petinek”, hogy nem vagyok plázacica. Remélem, magára ismer a szóban forgó személy.
Lakóhely
Legfőbb felbukkanási helyük a természettől távol eső bevásárlóközpontok, plázák. A plázacicaizmus elterjedt az interneten is, vannak, akik csak a neten „plázulnak”.
Ismertetőjelek
Általában csapatokban közlekednek, minden elképzelhető szituációban legitimnek érzik a megjelenésüket. Önálló, egyedül kószáló egyedeket ritkán láthatunk. A férfiak figyelmének felkeltése érdekében és testmagasságuk növelése céljából magassarkú cipőben illegetik magukat. Természetes bundájukból igyekeznek minél többet közszemlére tenni. Testszínük (évszaktól függetlenül) a mesterséges napfénytől barna. Körmeik hosszúak, művégekkel meghosszabbított, ám veszélytelen, különböző színekben pompázó, sokszor díszített vagy kivehetetlen mintázatú függelékek. Jelentéstartalmuk ez idáig ismeretlen. Bátor fajta, hiszen a téli hideg ellenére is mini cipőtakarókban járnak, és emlőket minél jobban láthatóvá tevő leplet húznak magukra.
Nyelv
Kedvelt nyelvjárásuk a „-cska, -cske, -ka, -ke” „nyávogásképzőkkel” (kicsinyítőképző – a szerk.) ellátott szavak. Bármilyen hirtelen felbukkanó, ártalmatlan veszélyre vékony, magas, nyivákoló hang kiadásával reagálnak, melyet nyugtalan, izgő-mozgó mozdulatsorok, csapkodások kísérnek. Ha valamit szeretnének elérni, szintén ezzel a hangfekvéssel csalják csapdába áldozataikat.
Testtartás, mozgás
Mozgásuk ringatózó, szívesen játszanak rá a csípőmozgásra, felkeltve ezzel a gyanútlan hímek figyelmét. Ugyanakkor testtartásuk és megjelenésük egyfajta feljebbvalóságról tanúskodik – alaptalanul.
Intelligencia
Intelligensnek nem nevezhetőek. Azonban nem tagadható az a tény, hogy a műmegjelenés miatt nagy tapasztalatra tettek szert. Ezenkívül széles információhalmazzal bírnak a hímek befűzésére vonatkozólag.
Táplálék
Táplálékuk a „light” felirattal ellátott élelmiszerek, melyeket kizárólag a fajtajellegek és alakjuk megőrzése érdekében fogyasztanak. Nem teljesen kifejlődött egyedek között találhatunk egy-két húsevő példányt is.
Alkalmazkodás
Teljesen jól alkalmazkodtak környezetükhöz, ám mégis egy pillantásra felismerhető egyedei a modern, humanoid társadalomnak.
Plázacicák elemzése
2010.06.06. 07:30
Plázacicák elemzése | iWiW
Plázacicák elemzése | Facebook
Plázacicák elemzése | Twitter
Plázacicák elemzése | Google
Címkék: gyerekek nyár tábor vakáció táborozás www.peopleteam.hu
A bejegyzés trackback címe:
https://peopleteam.blog.hu/api/trackback/id/tr32041038
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.