Este (éjfél körül, amikor már nem ügyelnek a folyosón) már nem tudunk mit csinálni, hiszen állandóan „felelsz vagy merszet” játszani kicsit uncsi. Két óra folyamatos, kőkemény szívatás után kiderült, hogy a szobában levő két másik lánynak is tetszik a Joni. Erre levegőznöm kellett egyet.
Kinéztem az ajtón, hogy biztos nincsenek-e kint mókusok. Majdnem sikerült kiszöknöm, de aztán a lépcsőnél két árnyék tűnt fel, ami nem volt túl jó jel, úgyhogy vissza kellett mennem a szobába, ahol a lányok már helyettem is izgultak, nehogy lebukjak.
Később (talán tíz perc telt el) újra próbálkoztam. Most sikerrel jártam, már senki sem volt az emeleten. Sikerült! Kimentünk mind a négyen. Mármint igazából csak én, mert a többiek az ajtóban álltak és engem figyeltek. Én előrementem és megnéztem, van-e valaki az alattunk levő szinten.
Nem volt sehol senki, úgyhogy visszarohantam a szobánkhoz, ahol már várt a három lány, indulásra készen. Elmondtam nekik hogy mi a helyzet. Elindultunk lefelé, de meglepő módon újra árnyékokat láttunk, ezért vissza kellett rohannunk a szobánkba.
Később eltöprengtem azon, hogy mi van akkor, ha az a bizonyos két árnyék nem is tanár, nem is mókus volt, hanem emberevő földönkívüliek, akik egy földönkívüli táborból szöktek el, hogy fincsi sovány húsú fiatalokat egyenek...
Egri Sára
