Sétálok a Balaton partján, este van, nyár, nem történik semmi... Mégis, ahogy körülnézek, fényeket látok a túlparton, ahogy fúj a szél, halk nevetést sodor felém, egy sün mozdul meg a bokor mellett, egy egyszerű utcai lámpa világítja meg a ház falát... Nincs rá semmi okom, de boldog vagyok, azt látom, hogy a világ csak egy szép hely lehet...
De hogy lehet egy hely szép, ahol ennyi szörnyűség történik? Azzal a tudattal együtt, hogy valaki szenved, éhezik, harcol az életéért, vagy elnyomásban él, még lehet, van jogunk boldognak lenni? Valaki attól boldog, hogy aznap nem halt éhen, másnak meg az kell a boldogsághoz, hogy legyen például szép kocsija, hogy megkapja a legújabb videó játékot, hogy lássa az összes meccset a focivébén... Ez így szélsőséges, tudom. Általában az embereknek sokkal több kell ahhoz, hogy boldogok tudjanak lenni. De attól, hogy nem vagyunk boldogok, az élet még lehet szép, végül is, ha lehetséges boldognak lenni, meg lehet látni a dolgokban a szépet, akkor az egész csak szép lehet... a rossz oldalával együtt. A „minden rosszban van valami jó”- és hasonló közhelyek. Ha ez valóban egy rossz hely, akkor egyáltalán miért vagyunk itt?
Ha szép az élet, lehet apró dolgoktól szép, amit akárki megkaphat, a körülményektől függetlenül. Most nem barátságról, családról, sikerről, szerelemről, szeretetről beszélek, csak kis dolgokról: rámosolyogni egy idegenre a villamoson, éjszaka egy játszótéren réges-régi zenéket hallgatni, tél-illatot érezni, csillagokat nézni, belegázolni a vízbe, ok nélkül nevetni, újra találkozni, álmodni, zenélni, tavaszi erdőben futni, emlékezni, mesélni…Csak azt érezni, hogy tényleg, ez így jó, ahogy van, hogy ezt akarom és az élet így szép.
Jung Janka
