Hétfőn elmentünk Kecskemétre és megnéztük a különböző nevezetességeit csapatépítés címén. Esztella kifejezésével élve 'pancsiztunk' a szökőkútnál ami a központ közepén helyezkedik el.
Aki nem ehhez kedve, az a templomot fedezte fel. Én a feltörő gejzírek között szlalomoztam és megpróbáltam minél több embert elvizesíteni, aminek a következménye az lett, hogy Szabi és Bianka berángattak a legnagyobb gejzírbe és már én is indulhattam a vizespóló versenyen. Aztán mindenki kifeküdt száradni a kőpadokra. Amikor felálltam, egy egész nagy víztócsát hagytam ott magam mögött ami a ruhámból folyt ki. Sajnos csak későn vettem észre, de egy bácsi a kislányával beleült. Nem szóltam nekik (most már nagyon sajnálom), mert úgy gondoltam, hogy már úgyis mindegy mert úgy kb. pár perce benne csücsültek és lovacskásat játszottak.
Aztán a templomosok megérkeztek, és kárörvendő vigyorral végigmérték a mi ázott csapatunkat. Abban a pillanatban amikor megérkeztek, felpattantunk, és úgy ahogy voltunk, elcaplattunk a Szórakaténusz játékmúzeumba, ahol a mi zseniális mentorunk, Trück, elintézte, hogy soron kívül bejussunk. Emese meginterjúvolta a múzeumos nénit, aki valami unalmasat kezdett magyarázni, amire nem nagyon figyeltem oda. Helyette inkább Esztellát hallgattam. Aztán hazajöttünk.
Nekem most valójában a városházáról kell írnom. Trück azt mondta, hogy az a Cifra palota, de sajnos félreinformált. Joggal, mivel mindkettő szecessziós stílusban épült. Csak annyi a különbség, hogy a Városháza 1893–97 között épült, míg a Cifra Palota 1902-ben. Van még egy csomó adatom, mert szegény információs nénit a kérdéseimmel jól összezavartam, és most azokat is bele kell fűznöm valahogyan.
Például, hogy 174 szobája van, vagy hogy
László Lívia
