Asszem az újságírás kapcsán merült fel, hogy fideszes vagyok-e. Mondtam a kissrácnak - aki amúgy tök jó arc volt – hogy itt erről nem beszélünk, de azért arra kíváncsi voltam, hogy őt ez miért érdekli. Annyit mondott, hogy szeretné tudni, mi van körülötte.
Innentől válhatott volna tényleg érdekessé a beszélgetés: elmondhattam volna, hogy minden van, hogy mindenki van, hogy mi vagyunk, hogy máshol is vannak és hogy néha olyan, mintha sehol se lennének, meg hogy néha jobb lenne, ha nem lennének, vagy ha mi nem lennénk, és a világnak is az a legjobb, hogy mindenki van, de ha senki nem lenne, az sem zavarná… De politikáról nem, mert az mindenről szól csak erről nem. Napi gondolat off.
Most itt vagyunk az öttízben. Zsibi órát tart, a lányok képeket válogatnak és InDesignolnak, én meg figyelek, nézem Zsibi fenekét, mert csak azt látom, meg a kis újságíró-crew tagjainak arcait. A srácok lelkesedését egy szinuszfüggvény képéhez tudnám hasonlítani – hullámzik. Érthető, a Jacobson-féle kommunikációs modell nyilván unalmas, mivel 5. osztály óta évente egyszer végig kell magukat rágni rajta. De ez kell, és ha már megvan, jó lesz.
Meg amúgy az első órák mindig ilyenek. Full nyár van, csak nincs 30 fok, és ez így elég üdvös tud lenni, mert légkondi nincs, és ami van, az is el fog romolni. Rá kell hangolódni, rájönni, hogy ez itt nem a sírás helye, hanem a helyesírás (ezt nem én találtam ki, de jól hangzik), meg az újságírás.
