Confessiones

Ruci visszaszól

Írta: Ruci
Műfaj: visszagenyázás

Még mielőtt némi félreértés történne, nem azért írtam ezt a röpke cikkecskét, hogy diákjaimat untassam, ahogyan azt az előbbiekben egyik tanítványom felrótta nekem. Előbbi cikkében ugyanis több módszerünk sem tetszett neki, s mivel az újságírótanonc cikkét nem szeretném átírni – noha megtehetném –, úgy vélem, egy pár soros kiegészítést megér eme polémia. A probléma ott kezdődött, hogy valaki be merte hozni a Quake nevű borzalmat a médiaterembe. Mindenkinek a magánügye, hogy az órán kívül mennyit kockul. Szíve joga eldönteni, hogy míg a többiek a friss levegőn közösségépítő foglalkozásokon vesznek részt, ő addig inkább a számtechtermet keresi-e fel, ami – Pisti minden igyekezete ellenére is – tele van átszellemült arcú, társait a szék alá lökő, a képernyőn már vértócsában úszó zombigyilkossal. Viszont az újságírásórák békéje és színvonala érdekében az internetet száműztük a teremből összesen két fiatalember bánatára, akiknek eszük ágában sem volt újságot írni, csupán a kockulás reményében választották az újságírásórákat. Az említett két delikvens cikkei el is készültek mindennap (nem elhanyagolható mennyiségű unszolás hatására), sőt, még némi fejlődésen is átestek, na de ezt biztosan a „lövöldözős játéknak köszönhették”. Szerencsére a többiek még többet fejlődtek, sőt, még élvezték is az órákat, mi ugyanis csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, pedig néha elég nehéznek bizonyult három óra alvás után épkézláb előadást tartani, és feladatokat alkotni. Ám nehogy bárki azt gondolja, hogy a türelmünk elfogyott, és ezért került ragasztószalag a két szőke kockamágus szájára. Nem bizony, ezt ők személyesen kérték, mert így izgalmasabbnak vélték az órából hátralevő perceket. Olyan eset meg pláne nem fordulhatott elő, hogy mi, vagyis a szerkesztők hívtuk volna vissza „szorgalmas” tanítványainkat egy kis délutáni munkára, épphogy ők nem akartak a délutáni programokon részt venni, reménykedve abban, hogy pont akkor bebocsátást nyerhetnek a médiateremnek álcázott virtuális paradicsomba. Egy azonban biztos: a negatív reklámnak is hírértéke van, sőt, kifejezetten örömmel tölt el, hogy így, a kurzus végéhez közeledve végletekig elfáradt és szétszórt szellemünk, még képes megihletni olyan nebulókat is, akiknél az ezerötszáz karakter kiharcolása felért egy maratoni ütközettel.