Kelés

Kora reggeli PT-s élmények

Írta: hanna
Műfaj: beszámoló

Azt hiszem, a táborból ezt vártam a legkevésbé. De ma reggel az ébredés nagy meglepetés volt. Igazából nem is tudom, hogyan lenne jobb.

Első PT-s reggeli élményem (még 2007-ből) elég maradandó. Azt hittem ez vicc, hogy csak álmodom, de nem. Reggel hétkor egy túlbuzgó mókus becsörtet a szobánkba, elkezd rázogatni és a fülembe ordít, hogy: Ébresztő! Maradok az ágyban, megvárom, hogy kimenjen, aztán alszom tovább. Ez csakis álom lehet. Olyan egyszerűen nem létezik, hogy egy gyerektáborban ilyen szadisták legyenek. Tehát minden okom megvan a továbbalvásra. Ám úgy tíz perc múlva ugyanaz a mókus jön, és közli, hogy ő most ellenőrzi, öltözünk-e már. Hiszek még egy kicsit a csodában, ám sajnos a szobában rajtam kívül nincs senki más. Akkor hát én is felöltözöm.
A reggelinél megállapítom, hogy nem csak nekünk volt részünk ilyen keltésben, hiszen mindenütt álmos, zombiszerű fazonok nyammognak a csigán. Akkor itt ez a szokás – nyugtázom magamban.
Idén is úgy érkeztem, hogy minden szuper, csak éljem túl az ébresztést. Ráadásul az emeletünkön lakó tanár (akit mellesleg már ismertem) a vasárnapi Milky Way-bulin közölte, hogy neki különösen durva keltési módszerei vannak. Érthető hát, hogy a legrosszabbra készültem. Már el is képzeltem magamban a jelenetet: mit sem sejtve (dehogyisnem sejtve!) fekszem az ágyban, amikor Ő belopakodik és egy megafonnal üvölt a fülembe: Ébresztő! Még belegondolni is rossz volt.
Ám a fordulat most jön. Ma reggel, hét óra. Alszom. Simogatást érzek az arcomon. Hah, jó trükk! Várom a megafont. De nem jön, sőt valaki a fülembe suttogja(!) : Ébresztő. Na ne! Ez biztos csak az átverés része. Most fog következni a megafon, ez holtbiztos. De nem. Akkor ez még az álmom része. A tesóm ágyából mozgolódás hallatszik. Na, majd most! A megafon helyett azonban a testvérem szól: Hé, Hanna kelés! Kinyitom a szemem: ez nem az a tanár akit vártam! És ez volt az ébresztő: suttogás és simogatás. Azta! Ez így azért sokkal kellemesebb.
Bár nem is tudom melyik a jobb: a szokásos üvöltős, ami már hagyománnyá vált, vagy a kellemes halk. Én nem tudok dönteni. Persze az is lehetséges, hogy ez csak a mi emeletünkön van így. Akkor ez az én dilemmám marad.