A Nirvana egy amerikai rockegyüttes volt a Washington állambeli Aberdeen-ben. Hatására világhírű lett a rock egyik alműfaja, a grunge, és az 1990-es évek végén „uralta” a zeneipart.

A zenekar végső felállása: Kurt Cobain, az együttes frontembere, énekes, szövegíró és gitáros, Krist Novoselic basszusgitáros és Dave Grohl dobos volt.

Hírnevüket az első, Bleach című albumukkal alapozták meg, majd a második albumukon levő Smells Like Teen Spirit című számuk világsikert hozott.

1994-ben Kurt Cobain sajnos öngyilkos lett és ezzel véget ért a Nirvana pályafutása is. A népszerűsége viszont a legkevésbé sem.

Mi lett volna, ha Kurt Cobain nem hal meg?

Kurt Cobain egy igazi legenda, akinek az élete fénykorában, 27 évesen ért véget. (Bár a Supernemtől tudjuk már azt is, hogy az igazi rocksztár az első próbán meghal-Trück)

Kiskorában alultáplált volt, emiatt alakult ki később gyomorproblémája, ami a gyilkos szerekhez vezette őt. Ha nem lett volna öngyilkos, lehet, hogy véletlenül is túladagolta volna magát, ha így folytatja azt az életmódot. A csúcsról, mint azt tudjuk, csak lefelé vezet az út. Ez lett volna az ő sorsa is?

Azt nem hiszem, hogy a zenekar népszerűsége csökkent volna, ha a rajongók olyan elvetemülten imádják, mint mondjuk én.

De ha nem is hal meg, a Nirvana előbb-utóbb feloszlott volna. Kurt elfáradt, megrémült a világhírtől, az elképesztő méretű kiadásoktól és bevételektől.
Talán sikerült volna leszoknia a heroinról, ha nem szökik el az elvonóból, és minden folyt volna tovább a saját medrében.

Hatalmas turnéra indultak volna Európába, rajongók milliói várták volna őket, az élete tündérmese lett volna, szerető feleséggel és tündéri kislánnyal... nem tudom. Nem hinném. Ez csak feltevés, ráadásul Kurt egyszerűen nem ilyen volt.
Vagy egyszerűen így kellett lennie? Mennyire élt volna másképp, ha folytathatja, amit elkezdett?

Én tudom: semennyire.

Fónai Anna

 A PEOPLE TEAM olyan, mint egy puzzle. Egy óriási, több ezer darabos kirakós. Ahhoz, hogy összeálljon, rengeteg apró részletet kell kidolgozni. Nem csak a vezetőknek, mókusoknak és tanároknak, hanem nekünk is.

Együtt kell működnünk, mert csak így lehet befejezni a játékot. Sok táborozó próbálkozik, de a kirakós igazi részévé – szerintem – csak az válhat, aki többször is átélte ezt az élményt. Ugyan én még csak másodszorra vagyok itt, de tudom, hogy az eddigi idő sokszorosát szeretném a táborban tölteni. Most diákként, később médiamókusként, vagy esetleg tanárként. De mindenképpen a TEAM tagja maradok.
Hogy miért kötődöm ennyire ehhez a helyhez?

Tavaly kerültem ide először, és hamar belevetettem magam az újságírás-és szerkesztés rejtelmeibe. Annyira felkeltették az érdeklődésemet a média iránt, hogy a tábor hatására jelentkeztem tömegkommunikáció tagozatra a gimnáziumba. Előtte nem voltak komoly továbbtanulási terveim, de azóta tudom, mivel szeretnék foglalkozni.

A másik ok a társaság és a hangulat. Az aggodalmaskodó szülőkre rémisztően hathat, hogy a gyermeküket belevessék egy több száz fős ismeretlen közösség közepébe.

Bevallom, először én is furcsállóan gondoltam a dologra. Vajon megtalálom a nekem való embereket? Mi lesz, ha nem? De rájöttem: itt nincs olyan, hogy nem! Hiszen vannak fiúk, lányok, kicsik, nagyok, újságírók, sportolók, stb. Aki itt egyedül marad, az csakis önmagára vethet.

Gondoljatok csak bele: egy osztálykiránduláson nem barátkoztok új társasággal, mivel ott van a barátaitok nagy része. De ha bedobnak egy ismeretlen közösségbe, rá vagytok szorulva, hogy ismerkedjetek. Az új emberekkel való kapcsolatteremtésből egyértelműen következik, hogy új tapasztalatokat szereztek, még többet tanultok.

Egy biztos: ha meghallom ezt a két szót, hihetetlen érzés járja át a testem. Megmagyarázhatatlan jelenség, melynek okait csak találgathatjuk. Nem véletlen, hogy több száz gyerek követi nyomon a visszaszámlálást az interneten a tábor kezdetéig. Lehet, hogy a csapatszellem teszi, lehet, hogy csak visszavágyunk Kecskemétre.

Itt teljesen kikapcsolhatunk, és rövid időre kiléphetünk a mindennapjainkból. Ez egy külön kis elszigetelt világ. Nem tudom, hogy Ti is így éreztek-e, de én amikor nyaranta visszaérek ide, úgy érzem, mintha hazajöttem volna.

Fónai Anna & Veres Dia